„Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtően, mint ahogyan az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerűtlenül s mégis fényszerűen, mert látni és olvasni is lehet mellette. A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett – s legyen még valami más is. Tündéri is legyen. S minden öntudatosság mellett önfeledt is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak „nagy” vagy „tökéletes” művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a „csak álom” is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni, az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.”

(Márai Sándor: Füves könyv)

Ezeket a csodás szavakat nem azért választottam mottóul, hogy saját képességeimet dícsérjem, egy hosszú út elején járok csupán, de Márai pontosan azt fogalmazza meg fenti soraiban, amit én is célul tűztem ki magam elé. Az alkotás hosszú tanulási folyamat eredménye, de mindig kell hozzá az a megmagyarázhatatlan, ihletett pillanat ami leginkább a gyermeki játékhoz hasonlít. Önfeledt mégis hihetetlenül koncentrált … No és az utolsó, isteni ecsetvonás!... Kerámikusként nap- mint- nap átélem a pillanatot, amikor karácsonyváró izgalommal nyitom a kemence ajtaját, azzal a bizonyos „Vajon mit találok a fa alatt”- érzéssel. Mert az ember beleadhatja minden tudását, de ami az ezer fokon izzó kemencében történik, az előre nem látható!

Ebben az egyre inkább behatárolt és túlszabályozott világban is érzem, hogy sokan vágyunk az egyszeri, megismételhetetlen dolgok közelében lenni. Örömmel látom, hogy egyre szaporodik azok száma – vagy csak hangosabban hallatják hangjukat, mint azelőtt – akik a szépségről és a rendről másképp gondolkodnak: nem párhuzamosok és derékszögek mentén, hanem az élet természetes szépségét a maga kaotikus voltában is meglátva. Hiszen ami él, az közelről nézve mindig káosz, gondoljunk csak a zsibongó gyerekekre, vagy egy hangyaboly nyüzsgésére. Ami nem ehez hasonlít, azt valószínűleg megfosztották valódi természetétől és életerejétől. Viszont szerencsére tehetünk azért, hogy mindezt az életerőt ne csak rombolni, hanem építeni is tudjuk. Ezért is kellenek a személyes, egyedi tárgyak és alkotások. Biztos vagyok benne, hogy ezek közelében élni egészen más érzést ad az embernek. Mert az alkotás öröme, játékossága, ereje átjön a tárgyon!

A Mamaművek úgy kezdődött, hogy hosszú évek és jónéhány vargabetű után kikötöttem a kerámiánál, ám egyszer csak azt vettem észre: nem vagyok egyedül, mivel egyre több ismerős anyukáról derült ki milyen kis csodák kerülnek ki a kezük alól. S bár legtöbben inkább „hobbistának” tartják magukat, számomra egyre inkább úgy tűnik, hogy nagy lehetőségek vannak ebben a csapatban! Ezért érzem fontosnak az összefogást. Lehet, hogy nem fogunk mindannyian megélhetést kovácsolni abból amiket most alkotunk, de akkor is fontos, hogy eljuthasson másokhoz is a hírünk, akár vásárolni szeretnének, akár tanácsot kérni, vagy éppen bíztatni... Jelenleg épp azon vagyunk, hogy szociális szövetkezetet létrehozva teremtsük meg közös jövőnk alapjait. Budapesttől 30 km-re, Pilisszentlászlón élünk, de nem csak helybeli anyukák lehetnek tagjaink, tehát aki szeretné magát megmutatni, vagy más okból venné fel velünk a kapcsolatot, írja meg nekünk e-mail címét! Előre is köszönjük!